Ellenvonal

Kettes közbeszólás | Újranyitás | Info X | Ha mindkét ellenfél licitált | Kizárások ellen | 1N ellen (ML) | Erős treff ellen (SzAR) | Kétszínű licitek | Lengyel kontra | SPL kontrája

A közbeszólásokról elsősorban érdemes elolvasni Mike Lawrence könyvét. Nem teljesen ugyanazokat az egyezményeket fogjuk játszani, csak a stílus miatt.

Mi a célunk, mik a prioritások, azaz mire megy ki a licit?

Egyes közbeszólás

Erős 5-ös színnel kb. 9 ponttól, bénább 5-össel vagy erős 4-essel indulóerő. Kétséges esetben lehetőleg szólj közbe, ez különösen áll (1m)-1 esetén.

Emelések:

Egyéb licitek:

gémerejű lapokkal:

1N közbeszólás 15-18, ugyanaz a folytatása, mint erős szan indulásra, az eltérés csak annyi, hogy emelésre a kontra takeout, a 2N pedig nem Lebensohl, hanem invit, (mert fogást már ígért a közbeszóló). Állapodjunk meg, hogy a mögötte-ülésből adódó előnyöket az invit elfogadáskor az 1 szanos ne számítsa be (legfeljebb, ha nagyon villás), inkább a válaszoló invitáljon annyival agresszívebben.

Célszerűnek tartom 14-15 ponttal nem passzolni, hanem kitalálni valamit (hogy negyedik helyen ne kelljen túlzásba vinni a partner "védelmét")

Ha a másik ellenfél is licitál:


Kettes közbeszólás

Mindig erős 5+ szín és indulóerő. Kivétel az (1)-2 lehet, amit jelentős zavarkeltő hatása miatt gyengébb lappal is érdemes licitálni, ha jó a szín

A 2 közbeszólásra (sor végire, és (1M)-p-(1N)-2-re is):

3-as magasságú sima új szín licit újnem kényszerít (de konstruktív). Ez akkor is így van, ha a válaszoló licitál. Gémforsszal felül kell licitálni, vagy kontrázni, vagy gémet mondani.


Ugró közbeszólás:

A gyenge kettes ugró közbeszólásra ugyanaz a folytatás, mintha indulás lett volna


Újranyitás


Gyenge kettes és magasabb kizárások ellen:

Gyenge kettesre mondott 2N 16-19 (20), erre Stayman és transzferek is. Sor végén 15-18 (19), ugyanaz a folytatás
Transzfer az ellenfél színére pontosan invit 5-ös másik majorral. Pl: (2)-2N-(p)-3: invit.

Lebensohl:

Az invitekkel 3M-ra ugrás 5(+) szín, 2 szanon keresztül 4-es
4-es nemes GF 2 szanon keresztül megy, utána fogással 3N, nélküle FL.
Azaz:

Ugró Michaels:

Hülye kettes indulásokra (amik egy színt sem ígérnek határozottan):


Kétszínű lapok licitje

Erejük általában max. 6 vesztő, de kedvező szkórban, vagy ha a partner a kettes magasságon tud választani (1 minor felüllicitje), akkor 7 is lehet.

Ez azért jó így, mert azonnal megmondja mindkét színt, (nem úgy, mint a Michael's), ugyanakkor szabadon hagyja az ugró hagyja az ugró ugró 3 (vagy 2) licitet.

Ha megkontrázzák a kétszínű közbeszolásunkat (és azonos magasságon tudnánk választani):


Informatív kontra:

Ereje: ha a partner az egyes magasságon tud színt választani, akkor 4-4-4-1 esetén 8+, 4-4 major esetén 10+, ha csak a kettesen (1 vagy természetes 2 indulás), akkor 2-vel több.

Equal level conversion: informatív kontra majd azonos magasságon mondott új szín nem ígér többleterőt, azaz 1M-ra káróval és másik majorral lehet kontrázni (ezek szerint 2 közbeszólás tagadja a 4-es másik majort), és 1-re is lehet kontrázni 5-4 majorral.

Szintén nem ígér óriási erőt informatív kontrát követően KÜZDELEMBEN emelni. pl.: (1)-X-(p)-1-(2)-2 erős lenne, ha nem lett volna 2, de így NEM!

Felüllicit

Ha a másik ellenfél is licitál:

Ha rekontráznak:

  • passz: 1-re játszaná, egyébként nincs színe (ill. ha később önállóan színt mond, az konstruktív)
  • minden ugrás kizáró
  • 1N: minorok

  • Ha mindkét ellenfél licitált:

    Az ellenfelek 2 színt licitáltak az 1-es magasságon: (1x)-p-(1y)-?

    Az ellenfelek összeemeltek egy majort: (1M)-p-(2M)-?

    Ebben a helyzetben viszont a licitáló úgy viselkedik, mintha újranyitó helyzetben lenne: 3-as licitje csak jó szín, nem feltétlenül lap, 2N bármilyen 5-5, kontra pedig egyéb, amivel licitálni akar. A kontrára a másik játékos 3m licitje rendszerint 5-ös szín, 2N-nal pedig 4-4-es találkozást keres. (OBAR BIDS - lásd Larry Cohen: To Bid or Not To Bid könyvét)

    (1)-p-(2)-re gyengébb 5-5m-ral 2-et, erősebbel 3-t mondunk, ezért a 2N a minorok közül kér választást.
    (1)-p-(2)-re azonban a 2N bármilyen 5-5 lehet.


    Erős (és Polish) 1, és erős 2 ellen Sz/A/R:

    Reagálás a kétszínű licitekre:


    Egy szan indulás ellen Multi / Landy

    (1N) - PASSZ - (2) - ?
    (főleg, ha gyenge vagy mini a szan, akkor érdekes)

    Lebensohl helyzetek:

    Lebensohlt olyan esetekben játszunk a kettes licitekre, amikor még lehet gémerőnk. Példák:


    Lengyel kontra: (csak a színt licitáló/ígérő játékostól)

    Ha felüllicitálnak egy általunk licitált vagy ígért 5+ színt:

    Splinter kontrája

    Ha az induló licitálja a splintert, akkor a természetes indulás az induló fragment színe, a passz tűri ezt, a kontra lebeszél róla.

    A válaszoló splinterének kontrája a fennmaradó színek közül az alacsonyabbikban mutat érdekeltséget (javasol indulást).