Tankönyv, első példa | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Osztó: Kelet, általános mans
|
Maraton 2.f. 2004.12.11. A felvevő 6 kárót, vagy 6 szant játszik. Az obligatory falsecard tankönyvi első példája: a felvevő kis kárót hív a bubihoz. Ahhoz, hogy a felvevőnek legyen esélye kiadni egy kárót, Keletnek ebbe nagyot kell tennie (hogy lehessen dubló T9-re is játszani). Szilágyi László és Mráz Máté természetesen (!) megtették, de rajtuk kívül valószínűleg nem túl sokan, mert a legtöbb asztalon a szlem teljesült. Vagy minden felvevő kitalálta a kárót? Nálunk Keletnek nem volt esélye megmutatni, hogy olvasta-e a tankönyvet, mert más irányt vett a parti: a hat szan ellen Nyugat a szingli pikkjével indult, amit Kelet megütött, és visszahívta a bubit, így kiderült a pikk kiosztása. Ennek tudatában a felvevő (a partnerem) arra gondolt, hogy most már nagyobb esély Keleten a szingli káró 10 vagy 9, mint a három kis káró, ezért a káró dámát hívta. Csapatversenyen biztosan jobb lenne lehívni előbb a magas treffeket és kőröket, hátha kiderül valami az elosztásról. Ez azonban párosverseny volt, így nem lehívni a külsőket racionális: nem biztos, hogy érdemes a teljesítés esélyének hajszálnyi javítása érdekében esetleg többet bukni egy olyan szlemben, amit majdnem mindenki bemond és elbukik. Kérdés, hogy ha nem akarunk többet bukni, akkor melyik a jobb esély (ismerve a pikk kiosztást): az elöl lévő dubló Kx (4 eset), vagy a hátul lévő szingli T vagy 9 (2 eset)? Ezt egzaktul kiszámolni nem egyszerű (feltételes valószínűséget kell számolni hozzá), ezért inkább készítettem egy szimulációt (10.000.000 leosztással), ami azt mutatta, hogy minimális a különbség:
|