Nagy lap |
Országos CSB elődöntő, 2009., 4. forduló, 9-es parti.
A katasztrófális első nap után a másodikon betegség miatt alkalmi felállásban játszottunk, én Szalka Tomival. Az ellenfél az utóbbi időszak legerősebb magyar csapata a Winkler - Homonnay, Lakatos - Macskásy alkotta Gamax. A meccs előtt rendelkezésre álló 3 percben abban állapodtunk meg, hogy Standard rendszert játszunk. Eddig tűrhetően ment. Az utolsó előtti partiban mans-bellben a partner indult 1♦-val, az ellenfél passzolt. Lapom: ♠ KJT984 ♥ 64 ♦ 6 ♣ 9874. Sajnos egy korábbi parti kapcsán megbeszéltük, hogy a 2♠-re ugrás most nem gyenge lenne (pedig pont erre a lapra találták ki a 0-5 pontos kettőre ugrást), hanem 5♠-4♥ géminvit, így ez nem jön szóba. Az emberben néhány év bridzsezés után már nem merül fel, hogy ezzel a lappal lepasszolja az indulást (legalábbis ezt hittem), így két lehetőség maradt: 1♠ vagy 3♠. Az asztalnál az első jutott eszembe, noha ebben a szkórhelyzetben a 3♠ talán még jobb is. Tehát 1♠-et válaszoltam, amire a partner 4♣ Splintert mondott: 4-es ♠, rövid ♣, gémerős lap (4-5 vesztőütés). Az első gondolatom (mint gondolom mindenkinek) a 4♠ volt: végre nem az 1♦-t játsszuk, hanem a jó gémet. Aztán tovább gondolkodtam: ha a partnernél van 3 ász, az már 6 ♠ + 3 ♣ lopás + 2 külső ász = 11 ütés. Ha még egy király is van valamelyik ász mellett, az jó esélyű 12 ütés. Ha csak egy dáma van valamelyik piros ász mellett, akkor kb. impasszos lesz a szlem. Ha az sincs, esetleg kinőhet egy káró ütés. Így aztán úgy döntöttem: ászt kérdezek. A 4 szanra a partner 5♣-fet (0 vagy 3 kulcslap válaszolt), amit Kelet megkontrázott (jó hír, nem akar kőr indulást), én pedig bemondtam a szlemet. Nyugat engedelmesen elindult a kért treffel, felterült az asztal: Pont ahogyan terveztem. Szerencsénk volt, hogy Tamás licitálta Észak lapját, én lehet, hogy csak 3♠-et mondtam volna ezzel a 6 vesztős 15 ponttal. Úgy látszik, ebben a helyzetben tényleg nagyon kell értékelni az ászokat. Kelet megütötte az indulást, és pikkre váltott, Nyugat lefedte a bubit (szinglije volt). Kedvező volt az elosztás, Kelet nem tudta felüllopni az asztalt, így keresztlopással teljesítettem. Az OCSB elődöntő a BridgeMate hazai premierje volt, így érdekességként könnyen meg tudom mutatni a teljes szkórlapot: 9 A732 Pair Contr Ld Result Score North A85 2 12 6S S = H4 980 108 -108 E-W AK985 102 112 6S S = C5 980 108 -108 2 1 11 4Sx S +2 H7 790 62 -62 Q 65 3 13 4S N +2 HK 480 -13 13 K1072 QJ93 4 14 4S S +2 C6 480 -13 13 J743 Q102 5 15 4S S +2 H7 480 -13 13 Q1053 AKJ6 6 16 4S S +2 SQ 480 -13 13 KJ10984 103 113 4S N +2 HK 480 -13 13 64 104 114 4S S +2 C5 480 -13 13 6 105 115 4S S +2 H7 480 -13 13 9874 106 116 2S S +3 C5 200 -83 83 101 111 1D N +1 CA 90 -104 104 6S N 980 C D H S N NS 6 8 5 12 9 EW 6 5 6 1 4 Ki volt a másik pár, aki bemondta a szlemet? Természetesen az ellenfél másik párja, azaz Homonnay - Winkler. Az egyeztetésig bizonyára ők is azt hitték, hogy írnak a 19 ponttal bemondott szlemen |