20 pontos szlem | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Osztó: Kelet, Kelet-Nyugat bellben
|
Ki lettem dobva a Royston csapatból, ha jól sejtem, azért, mert Hajdu
Péter úgy döntött, hogy nincs elég memóriakapacitása a Heavy Club-on kívül még egy rendszert fejben tartani. Tényleg
nem lehet egy "könnyű" rendszer! Így történt, hogy az idei CSB-n a harmadosztályban játszom. Szerencsére itt is történnek érdekes dolgok, még ha nem is mindig olyan mély technikai tanulságokkal. Egyből az első fordulóban bemondtunk egy 20 pontos szlemet, amit persze meg is kontrázott az ellenfél. Így történt: Kelet első helyen passzolt, ami sokunk számára érthetetlen. Én abban látom a hibát, hogy a tankönyvek nem hagsúlyozzák eléggé, hogy az egyes induláshoz szükséges 13 pont elosztással együtt értendő. Dél helyén jöttem a kedvező szkórhelyzetben. Lehetőségeim: 2 kőr, ami 0-7 pont, 5-6 kőr. Ez ezzel a lappal veszélyes, mert könnyen kimarad a gém, hiszen a partner viszonylag jó lappal is passzolni fog. Indulhattam volna még 2 káróval, ami 8-10 pont egy 5-ös vagy 6-os majorral, de a kedvező szkórhelyzet és a kőrben lévő erő miatt inkább 3 kőrrel próbáltam nyomást gyakorolni az ellenfélre. Partnerem optimista 6 kőr licitje sikert aratott: Kelet most már nem gondolta annyira gyengének a lapját, így ezúttal kontrázott. Kicsit aggódtam, amíg le nem terült az asztal... Nyugat lapjából szerencsére lehetetlen volt kitalálni az egyedüli buktató pikk indulást, így a szlem simán teljesült, mert egy pikket el tudtam dobni az asztali negyedik káróra, +1210. A csapattársaink a másik asztalon egyet buktak a kontrázott 5 treffben, -200. |